König Ingatlan







Aktuális információk

A+ R A-

Egyre többen esnek késedelembe

A devizahitelesek 12 százaléka esett kilencven napon túli késedelmes fizetésbe egy októberi adat szerint. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ezt a tartozást összesen csaknem egymilliárdra tartja. A segítséget jelentő Nemzeti Eszközkezelő kék számát háromezernél is több érdeklődő ügyfél tárcsázta eddig.

A településekhez kerülhetnek a bérlakások

Az önkormányzatok átvennék azokat a bérlakásokat, amelyek a jövőben a Nemzeti Eszközkezelőhöz kerülnek – hangzott el a Megyei Jogú Városok Szövetsége ülésén. A veszprémi találkozón a szervezet elnöke, Kósa Lajos elmondta: országosan összesen huszonötezer ingatlanról van szó. A feltétel pedig az lehet, hogy a lakbért az adott önkormányzat határozhassa meg, igazodva a helyi viszonylatokhoz.

Összegezték az illetékbevételt

Nőtt az autók után- és csökkent az ingatlanok után befizetett illeték összege tavaly. Az adóhivatal által közzétett adatok szerint összesen 79,8 milliárd forint illeték került az államkasszába, ami 10 milliárddal kevesebb, mint 2010-ben. A csökkenés egyértelműen az ingatlanügyletek után befizetett illetékeknél tapasztalható. Az egyenesági rokonok közötti mentesség ajándékozás és öröklés esetén csak az előbbiek esetében módosította a számokat. A korábbi év csaknem 2 milliárdja helyett mindössze 1,26 milliárd forint érkezett be. 

Kommunális adó Tatabányán - magánszemélyeknek is

Magánszemélyek is kommunális adót kell, hogy fizessenek január elsejétől Tatabányán. A rendelet szerint a lakás tulajdonjoggal rendelkező magánszemélyek, illetve a nem magánszemély tulajdonában lévő lakás bérlője az ingatlan nagysága alapján köteles adót fizetni.

1. oldal / 2

Ingatlan kereső

 Tooltip


-  Ft

Bővített keresés

Euro átváltó

Valuták és devizák

Valutaárfolyamok - OTP

2012. február 03.

CHF 234,83  249,35 
EUR 284,62  299,22 
JPY 282,89  300,39 
USD 216,65  227,76 

 

Devizaárfolyamok - OTP

2012. február 03.

CHF 239,67  244,51 
EUR 289,00  294,84 
JPY 288,72  294,56 
USD 219,98  224,42